|
|
Archívum
- HÍREK 2015 |
|
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
2015. december 30. |
Iskolánk
nem tud sikeres lenni önmagában. A céljaink eléréséhez szükséges,
hogy partnerséget, nyitottságot nyújtsunk a településeinken,
vagy azok határán túl élőknek. Nagy öröm, hogy ezt nem csak
az iskola gondolja így! Oly sok anyagi támogatást és lelki
támaszt kaptunk az idei adventben! Hála telt szívvel köszönjük
meg Réti Mónika támogatását, bátorítását, aki a 9. évfolyamos
– már elballagott - tanulóink „Akarat-pillér” ösztöndíjának
a fenntartásához járult hozzá. Sokat jelent az, ha hozzánk
ellátogató szakember számára látható, érzékelhető az iskolai
törekvés. S mennél inkább az, ha annak támogatásáért még
magától is képes az ember elvonni anyagi javakat, csak,
hogy biztasson!
Az iskolai Mikulás sem tudta volna a csomagokat a gyermekeinknek
osztogatni, ha nincsenek önzetlen támogatóink: Bihi Miklós,
Csató István és Hriczu Imre magánemberként ajánlottak fel
támogatást a gyermekeink részére, kiegészítve a vilmányi
önkormányzat és az iskolánk alapítványának támogatását.
Tartalmas, ünnepélyes, kedves napot szervezhettünk így a
tanulóink részére!
Az adventi áldások sora még mindig tart, mert a karácsonyvárás
idején barátságból, eljuthatott 50 tanulónk a Miskolcra
leköltözött „Mikulásgyárba”, ahol életre szóló élményben
lehetett részük. Ezúton köszönjük meg Wolf Izabella közbenjárását,
hogy gyermekeink adventjét színesebbé tette.
Köszönet Czentnár Ilona tanító néninek, aki fenyőket nevelt,
s nekünk adta azokat karácsonyfának!
Az év leginkább várt ünnepe akkor lehet teljes, ha diákjaink
részére csomagot állíthatunk össze, amelybe mindenünket
belerakhatjuk! Szeretetünket, odaadásunkat, összetartozásunkat!
Ezt az idén a fenntartó gönci tankerületünk mellett, helyi
magánemberek felajánlásaiból tehettük meg. Önzetlenségből,
adni tudásból jelesre vizsgáztak a vizsolyiak! Lélektől
lelkesen adtak! Így köszönjük meg Hornyák Lászlóné, Árváné
Hornyák Mónika, Urbán Józsefné, Dr. Szegedi Szabolcs, Juhász
Tibor, Dr. Kertész István, Kertész Tamás, Pleszkó Tibor,
Molnár Gergely és Jávorszky Tamás anyagi és lelki támogatását.
Gyümölcsök, édességek és egy üveg méz kerülhetett a tanulóink
csomagjába, téve ezzel szebbé a karácsonyukat!
„… a jókedvű adakozót szereti az Isten.” (2.Kor.9.7.)
Asztalos Péter
igazgató
|
ADVENTTŐL KARÁCSONYIG AZ ISKOLÁBAN
2015. december 31. |
KARÁCSONY
A VIZSOLYI ISKOLÁBAN
„A
kályhánkba láng lobog, gyere be karácsony!
Gyújtsd meg gyertyád, fényszóród a fenyőfaágon.
Melegedj meg idebent, légy vendégünk mára!
Karácsonyi csillagod tedd a fenyőfára!”
A
legszebb és legmeghittebb a téli szünet előtti utolsó tanítási
nap volt. Ezen a napon került sor ünnepségünkre a tornateremben,
ahol a csodásan feldíszített karácsonyfa mellett egy gyönyörű
betlehem is várta a gyerekeket, szülőket, meghívott vendégeket.
Szendrey János tanár úr szívhez szóló köszöntője után, Antall
Jánosné is köszöntötte a jelenlévőket-külön öröm volt számunkra,
hogy megtisztelte ünnepségünket jelenlétével. Ezeket követően
az iskolások műsora következett, igazi karácsonyi hangulatot
varázsoltak az énekkarosok, a csengettyűsök, a gyönyörű
jelmezbe öltözött betlehemes jelenetet eljátszó gyerekek.
Az ünnepséget Asztalos Péter igazgató úr köszöntő szavai
zárták, melyet követően minden diák ajándékcsomagban részesült.
A nap további része vidáman, szeretetben telt az adventi
játszóházban. Kicsik és nagyok egyaránt ajándékokat, fenyődíszeket
készíthettek szeretteiknek; de lehetőség volt zenehallgatásra,
társasjátékra is.
Reméljük, hogy mindenki számára kellemesen telt az adventi
időszak, és jól érezte magát ezen a szép napon!
ADVENT
A VIZSOLYI ISKOLÁBAN
„Ég
a gyertya ég,
nő a fényesség,
sötét földhöz a fényes ég
egyre közelébb”
A decemberi hónapot a szeretet, a meghittség és a várakozás
szelleme lengte át a vizsolyi általános iskolában. Hetente
meggyújtásra kerültek az aulában elhelyezett adventi koszorún
a karácsony közeledtét jelző gyertyák. E gyertyagyújtásokat
a tanulók meghitt, szeretetteljes pici műsorai színesítették.
Az aulába kapott helyet két fenyőfánk közül az egyik, melyre
folyamatosan kerültek fel a gyerekek által készített szebbnél
szebb fenyődíszek. Különös gonddal készülte e díszek, és
lelkesedéssel, izgalommal tették fel a fenyőfára azokat
a tanulók. A rajz és technika órákon, napközis foglalkozásokon
készült munkákkal az iskola fokozatosan ünnepi díszbe öltözött.
|
A Máltai Szeretetszolgálat ajándéka Vizsolynak
2015. december 28. |
Településünk
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesülettől 22 db raklapos
tűzifát kapott ajándékba.
|
Az iskolába is megérkezett a Mikulás
2015.december 14. |
December
4.-én izgatottan érkeztek a vizsolyi iskolások, ezen
a napon érkezett hozzájuk a Mikulás. Ebéd
után már mindenki sürgött-forgott, elkészültek a tantermek
a délutáni mókázáshoz. Az alsó tagozatos osztályok mindegyikébe
ellátogatott a Mikulás bácsi. A gyerekek
csillogó szemekkel szavaltak, énekeltek neki. A jó gyerekeknek
dicséret, a csintalanoknak dorgálás és vessző is járt. A látogatás
után minden osztály játékokkal, tánccal töltötte a délután
hátralévő részét. A felső tagozatosok változatos programokkal-játékkal,
tánccal- töltötték el a december negyedikei délutánt. Minden
tanuló finomságokkal teli csomaggal térhetett haza.
|
KATONAI
TOBORZÁS!
2015. november 13. |
A
képekre kattintva további részletek olvashatók!
|
ŐSZI
HÍRCSOKOR AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBÓL
2015. október
27. |
Október
a megemlékezés jegyében zajlott. Megemlékeztünk a Zene
világnapjáról, az Állatok világnapjáról,
október 6.-ról és október 23.-ról
is. Színes tablók hívták fel tanulóink figyelmét
az aktualitásokra, de a színvonalas előadások sem maradhattak
el. Október 6.-ra és 23.-ra a felső tagozatos tanulók színvonalas
előadása segítségével emlékeztünk meg.
Köszönet a programok szervezőinek, a felkészítő tanároknak!
Szeptember
második hetét egy vidám családi nappal zártuk, ahol jókedvűen
mókázott gyerek, szülő egyaránt. A jól teljesített feladatokért
kapott zsetonokat a bazárban válthatták be a gyerekek értékes
ajándékokra.
Szeptember
elsején újra élet költözött a Vizsolyi Rákóczi Zsigmond
Általános Iskola falai közé. A hagyományokhoz híven
reggel 8 órakor az évnyitóval indult az új tanév. Az irodalmi
színpadosok kedves műsorát követően Asztalos Péter igazgató
úr köszöntötte a jelenlévőket, külön figyelmet szentelve iskolánk
19 elsős kisdiákjának; akik emléklapot vehettek át. Az ünnepség
után az osztálytermekben máris kezdetét vette a munka. |
Vizsoly a II. Közfoglalkoztatási Kiállításon Miskolcon
2015. október 6. |
|
Tájékoztató!
2015. szeptember 29. |
|
Sajtóhirdetés
2015. szeptember 28. |
|
Emlékünnep
Vizsolyban
2015. szeptember 26-án
2015. szeptember 18. |
Károlyi
Gáspár Program vizsolyi örökséggondozásáért való emlékünnep
keretében nyitják meg a Mantskovit Bálint Nyomdatörténeti
Múzeumot Vizsolyban 2015. szeptember 26-án.
További
részletek innen elérhetők» |
Bemutatkozott
Vizsoly az abújkéri falunapon
2015. augusztus 31. |
Vizsoly
Község Önkormányzata 2015.08.29-én Abaújkér meghívására bemutatót
tartott az általuk rendezett falunapon. Bemutató
tárgya az Önkormányzat által Start közmunkaprogramban megtermelt
áruk voltak. Nagy sikert arattunk. Termékekre már most több
megrendelés érkezett. Első sorban a kecsketejből készített
termékek nyerték el a jelenlévők tetszését, de az étlapon
az alábbi termékek szerepeltek:
- Cukkinis lecsó
- Lecsó, ahogy mi szeretjük
- Friss saláta a kertünkből, joghurt öntettel, napon szárított
paradicsommal, házi kecskesajttal
- krumplilángos szilvalekvárral
- Tócsni fokhagymás tejföllel
- Sajttál kemencés házi kenyérrel
A kínálat mind elfogyott. Ez is mutatja, hogy közfoglalkoztatásunk
sikeresnek mondható, melyet a közel jövőben is folytatni kívánunk.
Több ötlete van az Önkormányzatnak, melyet szeretnénk megvalósítani.
Júliusban Vizsolyban megnyitottuk a zöldség-gyümölcs boltot,
a Vizsolyiakért Szociális Szövetkezet keretein belül, hogy
a vizsolyi lakosságot ki tudjuk szolgálni. |
Pályázatot
nyert
Vizsoly
Községi Önkormányzat
2015. augusztus 31. |
Vizsoly
Község Önkormányzata pályázatot nyert el a Társadalmi Megújulás
Operatív Program keretében kiírt szakköri és tanórán kívüli
foglalkozások megvalósítására.
A
program keretében az intézmény 24 362 000 Ft-ot használt
fel tanórán kívüli tevékenységek lebonyolításához
Vizsoly
Község Önkormányzata 2014.augusztusában indította el a projektet
ami két féléven keresztül tartott. A félévek során más és
más gyermek vehetett részt a fejlesztő foglalkozásokon.
|
Családi
nap a római katolikus parókián
2015. augusztus 13. |
|
Sikeres
a vizsolyi önkormányzat mezőgazdasági programja
2015. július 28. |
|
Meghívó
VI. Biblia Nyomtatástörténeti Emléklapok
2015. július 20. |
A
képre kattintva további részletek olvashatók!
|
JUBILEUMI
ÜNNEPSÉG VIZSOLYBAN
2015. július
19. |
A
képre kattinvta a teljes program olvasható»
|
Vizsolyi Óvoda álláspályázatok
2015. július 07. |
Vizsolyi
Óvoda a " Közalkalmazottak jogállásáról szóló"
1992.évi XXXIII. törvény 20/A.§ alapján pályázatot
hirdet Vizsolyi Óvoda dajka munkakör betöltésére.
További részletek: 1
oldal 2
oldal |
Vizsolyi
Óvoda a " Közalkalmazottak jogállásáról szóló"
1992.évi XXXIII. törvény 20/A.§ alapján pályázatot
hirdet Vizsolyi Óvoda dajka munkakör betöltésére.
További részletek: 1
oldal 2
oldal |
Vizsoly
Község Önkormányzata Vizsolyi Óvoda a " Közalkalmazottak
jogállásáról szóló" 1992.évi XXXIII. törvény
20/A.§ alapján pályázatot hirdet Vizsolyi
Óvoda óvodapedagógus munkakör betöltésére.
További részletek:
1 oldal
2
oldal |
|
JÚNIUSI
ESEMÉNYEK A VIZSOLYI ISKOLÁBAN!
2015. június
26. |
|
|
|
|
TANÉVZÁRÓ
A 2014/2015 tanév
ünnepélyes zárására június 18-án került sor. A negyedikesek
vidám nyárköszöntését, a néptáncosok pompás produkciója
követte. Igazgató úr értékelte a tanévet, összefoglalta
az idei tanév eseményeit. A kiválóan teljesítő tanulók
könyvjutalmat vehettek át. Idén is átadásra került
a KIRÁLY FERENC DÍJ, melyet az iskola
hírnevének öregbítéséért idén Tóth Éva tanárnő,
és Szendrey Zsuzsanna Sára 6. osztályos tanuló vehettek
át. Gratulálunk nekik!
A nyári szünidőre jó pihenést kívánunk mindenkinek! |
|
|
|
|
BALLAGÁS
„Nem
az számít, látják e kívül,
az számít, érzed e belül.”
Ezekkel a gondolatokkal búcsúzott iskolánktól 2015.
június 13-án 18 nyolcadikos tanuló. Az ünnepségen
először a ballagó gyerekek búcsúzó műsorát tekinthette
meg a szép számmal összegyűlt közönség. Ezt követően
Asztalos Péter igazgató Úr köszöntötte a ballagókat.
Minden diák sikeresen teljesítette a a követelményeket,
a bizonyítvány mellé ajándékba egy kis bibliával
kedveskedett nekik az iskolavezetés. Tanulmányi
és közösségi munkájukért többen könyvjutalomban
részesültek. Ketten érdemelték ki a tantestület
kitüntetését a RÁKÓCZI DÍJAT: Sváb Martin és Fehér
Marianna tanulók, akik az emlékérem mellé pénzjutalomban
is részesültek, nevük felkerül az iskola dicsőségtáblájára.
Az idei AKARTAPILLÉR ösztöndíjas Mata Dominik lett;
aki a továbbtanulása során pénzbeni és mentori támogatást
kap iskolánktól, megkönnyítve ezzel a továbbtanulás
és a beilleszkedés okozta nehézésgeket. A díjak
átadása után Mezei Olivér osztályfőnök köszönt el
a gyerekektől. A ballagást színes léggömbök eregetése
zárta. Gratulálunk a díjazottaknak, minden kedves
elbalagott diákunknak sok sikert kívánunk!
|
CSENGETTYŰSOK
KIRÁNDULÁSA GÖNCRUSZKÁN
|
|
|
|
|
|
FUT
A SULI!
2015. június
15. |
Hagyományosan,
minden tanévben, a „Rákóczi-hét” keretein
belül megrendezésre kerül a „Fut a suli”.
Idén a „Partnerség és hálózatosodás” című
pályázat keretében szerveztük meg, aminek a lényege a villámcsődület,
azaz a „Flashmob” volt.
A futás, a falu elejéről indult, ahová közösen sétáltak
ki tanulók, szülők, pedagógusok. A futást rendőrök kísérték,
ami a faluban élőket is a célvonalhoz vonzotta. A Főtéren
sok turista volt, falunk nevezetessége miatt, ezért ők is
nézői lettek futóversenyünknek. Miután célba értünk, megpihent
mindenki. Elfogyasztottuk a támogatóink által biztosított
ásványvizet, és az uzsonnát. A pihenő után kiosztásra kerültek
a díjak.
A testnevelés szakos kollégánk és az egyik osztály meglepetéssel
is készült: különféle alakzatokat vettek fel: előbb csak
három, majd egyre több gyerek, míg végül az egész iskola
körbeállta őket. Sőt az arra haladó turisták is csatlakoztak
hozzánk.
A szervezők szerint idén, a pályázatnak köszönhetően sokszínűvé,
és érdekesebbé sikerült tenni a rendezvényt.
|
GYERMEKNAP
A RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIÁN!
2015. május
30. |
2015.
május 30-án gyermeknap alkalmából szalonnát sütöttünk,
a tűz körül ülve gitáros kísérettel énekeltünk, sokat beszélgettünk,
játszottunk. A legkisebbek aszfaltrajzolással is tölthették
idejüket. Köszönjük a finom süteményeket és meglepetés csokikat
a felajánlóknak!
|
Zöldségtermesztés
az Önkormányzat szervezésében 2015 évben
2015. május 28. |
|
ANYÁK
NAPJA VIZSOLYBAN
2015. május 17. |
„Adassék
Nekik gyönyörűség…”
Május
4.-én orgonaillat árasztotta el a vizsolyi általános iskolát.
Erre a napra kaptak meghívást az édesanyák, nagymamamák,
keresztmamák, hogy köszöntsék őket a gyerekek egy-egy verssel,
dallal, maguk készítette ajándékokkal. Minden osztály külön
időpontban tartotta apró kis ünnepségét, családias hangulatban,
meghitten teletek el az együtt töltött percek. Nagyon sok
édesanya, nagymama, keresztmama fogadta el a gyerekek meghívását,
amivel nagy örömet okoztak gyerekeknek, pedagógusoknak egyaránt.
|
CSALÁDI
NAP AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
2015. május 3. |
2015.
április 24-én került megrendezésre egy színes programokkal
tarkított Családi nap, TÁMOP 3.1.4.-B-13/1-2013-0001 számú
„Köznevelés az iskolában” projekt, „Partnerség és hálózatosodás”modul
keretén belül.
A program megrendezéséhez az eddig megszokottakkal ellentétben
támogató partnerek felkutatására volt szükség, mely nagy
sikerrel járt, több támogató is segítséget nyújtott ahhoz,
hogy a tervezett programok minél színesebben bonyolódhassanak
le.
„Egy estém otthon..” címmel rajz és próza pályázatot hirdettünk
tanulóink között még a Költészet napján. Sok szép, érdekes
munka érkezett, melyek az iskola folyosóján kerültek kiállításra,
és egy négytagú zsűri értékelte azokat. Az eredményhirdetésre
a játékos vetélkedőket megelőző megnyitón került sor. Ezt
a negyedik osztályos tanulók frappáns jelenet színesítette.
A programok ebéd után kezdődtek, de nem mindenkinek. A déli
órákban indultak el a kerékpárosok a Gibárti Erőműhöz
igazgató úr vezetésével. Ezen a túrán minden osztályt
egy tanuló képviselt, szülők is csatlakoztak, illetve a
boldogkőváraljai általános iskolát is képviselte egy csoport.
Mivel ők nem ebédeltek, bográcsban készült paprikás krumpli
várta őket; mely elkészítésében egyaránt részt vett pedagógus,
szülő, iskolai dolgozó.
Ezalatt az iskola udvarán érdekes játékokkal várták a tanár
nénik és tanár bácsik a gyerekeket, szülőket egyaránt. A
feladatok teljesítéséért szerzett zsetonokat a bazárban
válthatták be értékes ajándékokra. Volt itt pingponglabda
fújás, kosárra dobás, puzzle, labdasepregetés, csocso, célbadobás,
zsákbafutás, virágültetés. Mindenki nagyon jól szórakozott.
Külön öröm volt számunkra, hogy nyugdíjba vonult tanár nénik
is elfogadták meghívásunkat.
Köszönet támogatóinknak: Árvai Zoltán
plébános, Kovács Zsolt Levente lelkész, Árváné Hornyák Mónika,
Urbán Józsefné, Kertész Tamás, Fajger István, Horváth László,
Kopasz János, Sztankai Szabolcs Jánosné, Vizsoly Önkormányzata,
Szegedi Imre, dr. Szegedi Szabolcs, Vizsolyi Iskoláért Közalapítvány,
Medveczky László, Üveges György
|
KÉPVISELŐTESTÜLETI
TAGOK TALÁLKOZÓJA EGERBEN
2015. május 3. |
"Krisztus
követségében járunk"
Ezzel a mottóval tartottak találkozót az Egri Főegyházmegye
egyházközségeinek képviselőtestületi tagjai számára április
25- én az egri bazilikában. Az összejövetelre mintegy
kétezerötszázan érkeztek, elfogadván a főpásztor, Ternyák
Csaba egri érsek meghívását.
A köszöntőt és a közös imádságot követően előadások hangzottak
el. Elsőként Palánki Ferenc egri segédpüspök, majd
Linczenbold Levente teológiai tanár, tardi plébános, végül
Csizmadia István teológiai tanár előadásait hallgathattuk
meg. Ezt követte a találkozó csúcspontjaként az ünnepi szentmise,
amikor is érsekük körül a szentélyben foglaltak helyet a
főegyházmegye papjai és kispapjai.Tovább
|
TAVASZI
PROGRAMOK AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
2015. április 30. |
Március
elejére a szorgos kezeknek köszönhetően tavaszi díszbe öltözött
az iskola. Színes virágok és pillangók között készülődtünk
a tavaszi rendezvényekre.
Az első nagyobb rendezvényünk a Március 15.-ei megemlékezés
volt, melyre a község és a környező községek képviselői
is elfogadták meghívásunkat. Mint mindig, most is színvonalas
műsort adtak a felső tagozatos tanulók.
Március 22. A víz világnapja, melyre az
akvárium mellett elhelyezett plakát is emlékeztetett.
Április elejére a közelgő Húsvét
szellemisége járta át az épületet a szebbnél-szebb gyerekmunkáknak
köszönhetően.
A tavaszi szünet után megemlékeztünk a Költészet
napjáról is. Az alsó tagozatosok a negyedik osztályosok
segítségével kaphattak betekintést József Attila életébe,
munkásságába; illetve ismerkedhettek meg magyar költőkkel,
azok verseivel. A felső tagozatosok egy nagyszabású szellemi
vetélkedő keretén belül adóztak a költészet szépségének.
Április 22.-én délután ötletes rajzok készültek
az iskola udvarán, illetve figyelemfelhívó kiállítással
is készültek a felső tagozatos tanulók a Föld napja
alkalmából.
|
Húsvétvasárnapi
tojáskeresés a Római Katolikus templomnál
2015. április 15. |
|
KATONAI
TOBORZÁS
2015. március 11. |
A képre kattintva további részletek is olvashatók! |
Farsang
az iskolában
2015. február 13. |
Igazi
farsangi kavalkádban találhatta magát, aki ellátogatott
a vizsolyi általános iskola farsangjára 2015. február 13-án.
Az előkészületeknek köszönhetően színpompás, vidám arculatot
kapott az aula, a folyosók és a tornaterem, melyeket zömében
a tanulók által készített álarcok, füzérek díszítettek.
A vigasság 13:30-kor kezdődött a Szalagosok látványos bemutatójával.
Először az egyéni jelmezesek vonultak fel; akik között találkozhattunk
Zorroval, a Jégkirálynővel, kedvelt popsztárokkal, egy sárga
markolóval, Aszterixszel és Obelixszel. Őket követték a
csoportos jelmezek, melyeknek köszönhetően barangolhattunk
a télből a nyárba, a Karib tengerre, de ijedezhettünk a
busóktól, szórakozhattunk a hawaii táncosokon, megcsodálhattuk
a zombik táncát is.
A fergeteges felvonulás után zenés-táncos mókázásban vehettek
részt kicsik és nagyok egyaránt, illetve gazdag választékkal
várt mindenkit a büfé is.
Az eredményhirdetés után már csak a tombolahúzás volt hátra,
ahol sok értékes nyereménnyel gazdagodhattunk.
Köszönjük szépen a szülők segítségét és támogatóink
felajánlásait!
|
Tankerületi
szavalóverseny az általános iskolában
2015. február |
Másodszor
került megrendezésre a Magyar Kultúra Napján
az általános iskolában a tankerületi szavalóverseny. 7 iskola
tanulói mutatkozhattak be. A program Asztalos Péter
igazgató úr köszöntőjével kezdődött, melyet a vizsolyi
iskolások műsora követett. Mint mindig, a csengettyűs és színjátszó
szakkörös gyerekek színvonalas előadással rukkoltak elő. A
megnyitó után kezdődött a verseny, mely négy helyszínen zajlott.
Az alsó tagozatosok a családról, a felső tagozatosok a hazaszeretetről
szavalhattak. A verseny és az eredményhirdetés között kézműveskedéssel,
rejtvények megoldásával, mesefilmek nézésével tölthették el
idejüket a versenyző diákok. Az eredményhirdetés után élményekkel,
ajándékokkal térhettek haza tanulók, pedagógusok egyaránt.
|
FARSANG
A RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIÁN
2015. január 31. |
A
2015. január 31-én megrendezett farsangi teadélutánt is jó
hangulat, mozgalmasság jellemezte. A jelenlévők álarcként
bohócfejet készítettek, majd jó étvággyal fogyasztottuk el
az Oroszné Éva néni által készített finom farsangi fánkot.
A vidám perceket énekléssel és körtánccal zártuk.
|
HITTANOSOK SZEREPLÉSE KARÁCSONYKOR
2015. január 15. |
|
SZILVESZTER A RÓMAI KATOLIKUS PÉLÁBÁNIÁN
2015. december |
2014.
december 30-án szilveszteri hangulatban töltöttük el a délutánt.
A megjelentek között voltak óvodások, általános- és középiskolások,
egyetemisták és szülők. Meghívott előadóként, vendégként
köszönthettük Kiss Anettet és öt hittanosát Garadnáról.
Anett gitáros énekeket és táncot tanított a lelkes gyerekseregnek.
Szerepelt még a programban vidám bemutatkozás, kézműves
foglalkozás, zokni-csata és poharas tánc is.
|
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ!
2015. január 13. |
Tájékoztatom
a Tisztelt Olvasókat, hogy 2015. január 17-én, szombaton,
délután 16 órakor sportgyűlést tartunk a faluházban.
Bihi
Miklós Vizsoly SE edzője
|
|
Vizsolyi
Idegenforgalmi és Ifjúsági Központ |
Mezei
Olivér készítette a biblia éve tiszteletésre,
melyet a faluház
szentelésekor ajándékozott a katolikus plébánosnak, a református
lelkésznek
és a polgármesternek. |
|